• A Gyerekasztalról
    • A munkacsoport tagjai
    • Gyakori kérdések
  • Cikkek
  • Konferencia
  • Tanulmánykötet
  • Kutatás
  • Jó gyakorlatok
  • Esetek
  • Menu Menu

Hans Zollner: A katolikusoknak tudniuk kell szembenézni az igazsággal

április 15, 2025 / Kategória: Egyéb / Szerző: Gyerekasztal Munkacsoport

Magyarországon járt a Pápai Gyermekvédelmi Bizottság egyik alapítója, Ferenc pápa egyik tanácsadója. A Telex készített vele interjút arról, hogy milyennek látja e témát érintően hazánk helyzetét.

A teljes beszélgetés ide kattintva olvasható , az alábbiakban részleteket közlünk a német jezsuita szerzetes válaszaiból.

„Az egyházi abúzusról tartok továbbképzést a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyének, ilyet öt-hat évvel ezelőtt nem lehetett volna tartani Magyarországon. A változás itt van, igaz, lassú, de lehet látni.”

„A pannonhalmi főapát, Hortobágyi T. Cirill adott egy interjút, ebben más hangnemben beszélt már a gyermekbántalmazásról, mint ahogy évekkel ezelőtt állt hozzá az egyház. Beszélt az interjúban a magyar egyházban előforduló esetekről, illetve arról is, hogy erről nyíltan kommunikálni kell. Erre szükség van.

Az egyház felelőseinek kell felszólalniuk az esetekkel kapcsolatban, mert ha nem teszik, a média annál inkább beszélni fog róla. Ez természetes, ez a sajtó feladata.”

„A katolikusoknak tudniuk kell szembenézni az igazsággal, elismerni azt, ami megtörtént. Csak így lehet megbocsátást nyerni, hitünk szerint a gyónás is így működik. A feldolgozás része az is, hogy a nyilvánosság elé állunk. Meg az is, hogy kísérjük az érintetteket azt követően is, hogy az eset nyilvánosságra került.”

„Biztonságos helyre, emberi kapcsolatokra, biztonságos eljárásokra van szükség. Ez következik az evangéliumból, ahol Jézus magához hívja a gyermekeket. Mi közösségként felelősek vagyunk ezekért az áldozatokért, ezekért az esetekért. Figyelnünk kell azokra, akik egyházi személyek miatt sérültek. És ugyanígy kell figyelnünk azokra, akiket az iskolában, a fociklubban, akár a saját családjukban ér bántalmazás. Az egyház feladata az lenne, hogy észrevegye azt, aki sérült, és tudja, mit kell tenni azért, hogy segítse az ügyét.”

„Remélem, hogy Magyarország gyerekbarát ország, de ettől még minden országban vannak visszaélések.

A WHO statisztikája szerint a világ minden országában minden ötödik kislányt és minden nyolcadik kisfiút érte szexuális bántalmazás azelőtt, hogy betöltötték volna 18. életévüket. Ez egy olyan hiteles statisztika, ami az egész világot magába foglalja. Nincs ez alól kivétel egy országnak sem.”

„Minél jobban beleássa magát az egyház az ügyekbe, annál többet fognak találni. Nyilván ez egyfajta félelmet is magával tud hozni: annak az érzését, hogy ha nem beszélünk róla, ha hallgatunk, akkor senki nem tud róla, nem lesznek új ügyek sem. Ez viszont nem a helyes út.

Az egyháznak az igazságot kell szolgálnia, igazságosságot és irgalmasságot kell mutatnia elsősorban azok iránt, akiket bántalmaztak.”

„Közép-Európa volt kommunista országaiban körülbelül 50 éven át jelen volt az alapvető bizalmatlanság: kivel beszélhetek, mi a sajtó, a pszichológia vagy épp a pszichiátria célja, és hogyan használhatják fel azt, amit mondok. Ha egy ilyen mentalitás majdnem 50 évig jelen van, akkor legalább ugyanennyi idő kell ahhoz, hogy el is tűnjön. Az egyháznak viszont ki kell tudnia lépni ebből, és arra fókuszálni, hogy a bizalom újra fel tudjon épülni.”

Forrás: Telex

https://gyerekasztal.hu/wp-content/uploads/2025/04/zollner1-1.jpg 750 1000 Gyerekasztal Munkacsoport https://gyerekasztal.szemlelek.net/wp-content/uploads/2025/01/gyerekasztal-logo.svg Gyerekasztal Munkacsoport 2025-04-15 17:03:51 2025-04-15 17:03:51 Hans Zollner: A katolikusoknak tudniuk kell szembenézni az igazsággal

Bizalmi válságtól a biztonságosabb Egyház felé vezető útig

április 8, 2025 / Kategória: Egyéb / Szerző: Gyerekasztal Munkacsoport

Gyermekvédelmi szakmai napot szervezett a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye.

„Úton egy biztonságosabb Egyház felé”, ez volt a mottója annak a továbbképzésnek, amit 2025. április 5-én, szombaton tartottak a főegyházmegye munkatársainak. A nap fő előadója Hans Zollner jezsuita szerzetes, a Pápai Gergely Egyetem Antropológiai Intézetének igazgatója volt, aki a katolikus egyház gyermekvédelmi törekvéseinek egyik legnevesebb szakértője.

Hans Zollner előadása (Fotó: Koprivanacz Kristóf)

A résztvevők előadások és csoportos feldolgozás keretében tekintették át az Egyházon belüli visszaélések és az azok korábbi nem megfelelő kezelése által okozott bizalmi válság hatásait. A nap során

az abúzus különböző formáinak pszichológiai, szociológiai és teológiai következményeiről hallhattak a résztvevők.

Hans Zollner elmondta: a gyermekvédelem az Egyház Jézustól kapott küldetésének része. Az Egyház azonban csak akkor láthatja el hitelesen küldetését, ha biztonságos kapcsolatok, terek és folyamatok megteremtésével biztonságos közösséget képes létrehozni mindenki, különösen pedig a kiskorúak és a kiszolgáltatott helyzetben lévő, sebezhető személyek számára.

A szakmai nap résztvevői (Fotó: Koprivanacz Kristóf)

A továbbképzés része annak a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye által elindított folyamatnak, amelyben az elmúlt időszakban feltárt visszaélési esetek érintettjei és közösségei számára kínál lelkipásztori, pszichológiai és jogi támogatást.

Forrás: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye
Fotó: Koprivanacz Kristóf

https://gyerekasztal.hu/wp-content/uploads/2025/04/zollner01.jpg 750 1000 Gyerekasztal Munkacsoport https://gyerekasztal.szemlelek.net/wp-content/uploads/2025/01/gyerekasztal-logo.svg Gyerekasztal Munkacsoport 2025-04-08 11:31:12 2025-04-08 11:37:30 Bizalmi válságtól a biztonságosabb Egyház felé vezető útig

Kocsis Fülöp: Én is elkövettem azt a hibát, hogy sokáig nem hallottam meg az áldozatok hangját

április 7, 2025 / Kategória: Egyéb / Szerző: Gyerekasztal Munkacsoport

A görögkatolikus érsek példamutató módon elismerte, hogy tévedett egy egyházon belüli szexuális visszaélés ügyében. Ebből okulva programot hirdettek, papi továbbképzést indítottak.

A hajdúdorogi metropolita a Szemlélek magazinnak adott terjedelmes interjút, amelynek első része itt érhető el , a második rész ide kattintva olvasható . A főpásztor gyermekvédelmi kérdésekre is reagált, az alábbiakban Szőnyi Szilárd vonatkozó kérdéseit és Kocsis Fülöp válaszait szemlézzük.

– Decemberben a püspöki kar közleményben reagált a tavaly nyilvánosságra került egyházi visszaélésekre. Utána fél tucat püspök saját jogon is megszólalt, és a kommünikéhez képest árnyaltabban, empatikusabban beszélt a témáról. Mi több, ahogy Szocska Ábel nyíregyházi görögkatolikus püspök is tette, bocsánatot kértek az áldozatoktól. Ön gondolkodott saját közleményben?
– Valóban, a püspöki karban különböző vélemények fogalmazódtak meg.

Én azok közé tartozom, akik semmi rosszat nem látnak abban, ha egy közös – ezért óhatatlanul kompromisszumokat tükröző – állásfoglalás után egyes püspökök külön is megszólalnak.

Érthető, hogy aki úgy érzi, szeretne még mondani valamit, kiegészíti a közleményt. Én azért nem szólaltam meg, mert nagyon jónak tartottam, és meg is osztottam Marton Zsolt váci, majd Varga László kaposvári és Székely János szombathelyi püspöktársaim nyilatkozatát, és nem éreztem szükségesnek, hogy még én is kiegészítsem.

– Görögkatolikus körben hány visszaélésről van tudomása az elmúlt évekből?
– Egyről.

– Ez Sz. atyának a sajtóban többször taglalt esete, ugye?
– Igen. Engem is csapásként ért a hír, amikor a többgyermekes atyát megvádolták.

– Merthogy korábbi nyilatkozata szerint ön nem hitt a bűnösségében.
– Igen. Én is elkövettem azt a hibát, hogy sokáig nem hallottam meg az áldozatok hangját. Első körben csak a megvádolt pappal beszéltem, aki természetesen tagadott, én pedig első hallásra azonosultam az álláspontjával. Hiba volt. Azóta megtanultam, hogy sajnos ezzel hallgattatjuk el az áldozatokat. Nem gonoszságból, hanem mert sokáig ez a reflex működött bennünk.

Azóta okultunk a hibáinkból: meghirdettük a Benned bízom programot, papjainknak gyermekvédelmi továbbképzéseket szervezünk, munkatársaink szerződéseibe bekerült, hogy tisztában vannak azzal, mi megengedett gyermekekkel szemben és mi nem, és minden módon igyekszünk segíteni az áldozatokat.

Fontos hangsúlyozni, hogy a bántalmazás nemcsak szexuális abúzust jelent, és a gyermekvédelmi intézetekben sokkal elterjedtebb a hatalommal való más természetű visszaélés vagy a kortárs bántalmazás. És mivel Ferenc pápa erre külön fölhívta a figyelmünket, az egyház más szervezeteknél előrébb jár a protokollok kidolgozásában, a megelőzésben és a jelzőrendszer kialakításában.

https://gyerekasztal.hu/wp-content/uploads/2025/04/kf1.jpg 750 1000 Gyerekasztal Munkacsoport https://gyerekasztal.szemlelek.net/wp-content/uploads/2025/01/gyerekasztal-logo.svg Gyerekasztal Munkacsoport 2025-04-07 16:26:58 2025-04-07 16:32:28 Kocsis Fülöp: Én is elkövettem azt a hibát, hogy sokáig nem hallottam meg az áldozatok hangját

Hortobágyi T. Cirill: Őszintén szembe kell néznünk a hibáinkkal

április 1, 2025 / Kategória: Egyéb / Szerző: Gyerekasztal Munkacsoport

A pannonhalmi bencés főapáttal, a Gyerekasztal Munkacsoport tagjával egy német katolikus hírportál készített interjút a magyarországi egyházi gyermekvédelem aktuális helyzetéről.

A teljes beszélgetés ide kattintva érhető el német nyelven , amelyből az interjú készítője, Madeleine Spendier hozzájárulásával közlünk részleteket magyar nyelven Cirill főapát válaszaiból.

A Gyerekasztal Munkacsoport küldetéséről

„Korábban naivan azt hittem, hogy az egyház szent. Nem voltam tudatában annak, hogy az egyházban vannak olyan tagok, akik nem viselkednek szentek módjára, és rosszat tesznek másokkal. Régebben, amikor magyarországi egyházi visszaélésről szóltak a hírek, a cél a tettes és az intézmény védelme volt. Ma már ennek nem szabad megtörténnie. Ezért alapítottuk meg a Gyerekasztal Munkacsoportot. Nem vagyunk egyházi testület, és nem is valamely püspökség megbízásából dolgozunk, hanem független gyermekvédelmi csoportot alkotunk. Az érintettek érdekében dolgozunk, tanácsot adunk és segítünk. Bárki fordulhat hozzánk, a püspököket is párbeszédre hívjuk.”

A szembenézés kihívásairól

„Sokan félnek, mert attól tartanak, hogy a visszaélések feltárásával kárt okoznak az egyháznak. A Magyar Katolikus Egyház hosszú ideig szenvedett a kommunizmus alatt, elnyomták, titokban kellett működnie. A keresztények akkor hatalmas nyomás alatt éltek. Vannak, akikben tudat alatt még mindig az él, hogy az egyházat bármi áron meg kell védeni. Néhány hívő és egyházi vezető ezért azt hangsúlyozza, hogy először a családokban vagy a sportegyesületekben kellene körülnézni, nem az egyházban. Szerintem ez kifogás.

Amikor nyilvánosságra hoztuk a visszaéléseket a kolostorunkban, voltak, akik azt mondták, hogy ezzel gyengítem az egyházat, és öngyilkosságot idézek elő. De számos beszélgetés alapján, amelyet az érintettekkel folytattam, tudom, hogy ez volt az egyetlen helyes lépés, amit megtehettünk.

Megérint a szenvedés, amit másoknak okoztak az elkövetők, ezért nem tehetek mást, mint hogy kiállok értük. És elnézést kérek mindazoktól, akik intézményeinkben sérelmet, megaláztatást és bántalmazást szenvedtek el.”

Országjelentésre készülve

„Nincsenek pontos számok. Eddig körülbelül 30 olyan esetet ismerünk, amikor papok vagy szerzetesek gyermekek elleni visszaélést követtek el, és amelyeket az elmúlt 25 évben feltártak, feldolgoztak és jogi eljárás indult. De véglegesen jogerős ítéletek még nem születtek. Ezenkívül vannak olyan büntetőeljárások, amelyek folyamatban vannak elkövetőkkel szemben az egyes egyházmegyékben vagy szerzetesrendekben. Örülnék, ha lenne egy átfogó jelentés az országra, vagy egyes egyházmegyékre vonatkozóan. Egy ilyen jelentés nemcsak az egyházi közösségeket, hanem az egész társadalmat segítené a visszaélések és a gyermekvédelem kezelésében. De hiányoznak az adatok és a bizonyítékok. A múltban nem minden bűncselekményt dokumentáltak. Ezért nehézséget jelent, ha a visszaélés például az 1960-as vagy 1970-es években történt. Az archívumokban nincsenek erre vonatkozó információk. A kommunizmus idején az ilyen eseteket titokban tartották. (…) A „Gyerekasztal” hamarosan publikálni fog egy tanulmánykötetet, amely a szexuális és a spirituális visszaélések jelenségének átfogóbb elemzését tartalmazza. Ez a kezdő lépés.”

Vége az elhallgatás korszakának

„Bátorítani szeretném az érintetteket, hogy beszéljenek arról, amit átélték. Félelem nélkül. Mindenki, aki visszaélést szenvedett el, borzalmas dolgokat élt át. Ezekért felelősséget kell vállalnunk mint egyház. Azt kívánom, hogy megfelelő pénzügyi segítséget kapjanak az áldozatok, és több kártérítési mód is rendelkezésre álljon azok számára, akiket egyházi alkalmazottak károsítottak meg. Azt szeretném, hogy a kolostorok, a plébániák, a közösségek és az iskolák biztonságos helyek legyenek gyermekek és felnőttek számára. Van egy kérésem a magyar papokhoz és püspökökhöz: beszéljenek az érintettekkel! Akinek sikerül megismernie az érintettek fájdalmát, az maga is érintett lesz.

Ma már mindenki tudja, hogy egy pap áthelyezése nem megoldás. Az elhallgatás korszaka véget ért.

Figyelmesnek kell lennünk, őszintén szembe kell néznünk a hibáinkkal, és le kell vonnunk a tanulságokat. Túl sokáig vártunk.”

Az interjút készítette: Madeleine Spendier
Magyar fordítás: Gégény István

https://gyerekasztal.hu/wp-content/uploads/2025/04/cirill_foto.jpg 750 1000 Gyerekasztal Munkacsoport https://gyerekasztal.szemlelek.net/wp-content/uploads/2025/01/gyerekasztal-logo.svg Gyerekasztal Munkacsoport 2025-04-01 09:02:28 2025-04-01 09:10:40 Hortobágyi T. Cirill: Őszintén szembe kell néznünk a hibáinkkal

Már a második évfolyam is elvégezte a Sapientia főiskola gyermekvédelmi képzését

március 24, 2025 / Kategória: Egyéb / Szerző: Gyerekasztal Munkacsoport

Tizenkilenc egyházi munkatárs vett részt a római Pápai Gergely Egyetem és a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola emberi méltóságra fókuszáló közös programján. Az utolsó alkalmon Michael Wallace Banach érsek, Magyarország apostoli nunciusa mutatott be szentmisét.

A program fő célja, hogy átfogóan mutassa be az emberi méltóságot sértő és védő rendszereket, különös tekintettel a gyermekekkel szembeni bántalmazások megelőzésére és kezelésére. A hallgatók nemcsak tudományos ismereteket szereztek, hanem személyes és csoportos reflexiók révén mélyítették el tudásukat, az elvégzett feladatok segítették gyakorlati készségeik fejlesztését, miközben tapasztalataikat személyre szabott mentori támogatással dolgozták fel.

Az érintett témák között szerepeltek a keresztény antropológia és az emberi méltóság alapjai, a bántalmazás különböző aspektusai, beleértve az áldozattá és elkövetővé válás folyamatát, a kockázati tényezők és védőfaktorok elemzését, valamint a bántalmazó struktúrák és rendszerek felismerését.

A résztvevők jogi és kommunikációs ismereteket szereztek, amelyek kiterjedtek a gyermekjogi, polgárjogi és kánonjogi kérdésekre, valamint a helyes eljárásrendek és szabályzatok kialakítására. A prevenciós stratégiák mellett hangsúlyt kapott az áldozatok meghallgatása, a dokumentáció készítése és a hatékony jelzéstétel.

A program záró szentmiséjének homíliájában az apostoli nuncius a remény hangján szólt:

„Van reményünk, mert az Egyház Krisztus menyasszonya, és soha nem hagyja el őt. Jézus azt mondta: »A pokol kapui sem vesznek erőt rajta.« (Mt 16,18) Reménységünk magára Jézusra épül. Isten mindig győzedelmeskedik… Van reményünk, mert ti segítetek a hiteles vádak kezelésében. Van reményünk, mert sok jó és szent pap van, akik feláldozzák magukat Isten népéért és hirdetik az igazságot.

Van reményünk, mert »javítók« és »helyreállítók« akartok lenni.”

A képzés szervezője Szentes Judit, szociális testvér, valamint Dobszay Benedek, ferences szerzetes, az Emberi Méltóság Stratégia szakmai vezetője volt.

A program továbbra is nyitott a téma iránt érdeklődő szakemberek és más területeken dolgozó jelentkezők előtt, akik egységes szemléletmódot és komplex ismeretanyagot szeretnének elsajátítani az emberi méltóság védelmének területén. Ezzel kapcsolatban a [email protected] címen lehet információt kérni.

Forrás: emberimeltosag.hu

https://gyerekasztal.hu/wp-content/uploads/2025/03/sapi.jpg 600 800 Gyerekasztal Munkacsoport https://gyerekasztal.szemlelek.net/wp-content/uploads/2025/01/gyerekasztal-logo.svg Gyerekasztal Munkacsoport 2025-03-24 07:24:05 2025-03-24 07:26:55 Már a második évfolyam is elvégezte a Sapientia főiskola gyermekvédelmi képzését

Mintha ő is ott ülne a Gyerekasztalnál – Rudan Máriára emlékeznek munkacsoportunk tagjai

március 12, 2025 / Kategória: Egyéb / Szerző: Gyerekasztal Munkacsoport

A gyermekvédelem gyakran a bántalmazás, az erőszak és a visszaélések sötét oldalát tárja elénk, de fontos emlékeznünk azokra is, akik előttünk járva a fényt keresték és elsősorban a szeretet és a remény nyelvét használva küzdöttek a gyermekek biztonságáért.

Rudan Mária, akit a Gyerekasztal tagjai személyesen is ismertek, ilyen ember volt. Szívvel-lélekkel, mély szakmaisággal és az emberi méltóság iránti feltétlen tisztelettel dolgozott a katolikus egyházon belüli gyermekvédelem megerősítésén. Munkássága, mely a jezsuita rendtartománytól az Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája Emberi Méltóság Stratégia projektjéig ívelt, mindannyiunk számára példaértékű. Bár 2022-es váratlan halála mély űrt hagyott maga után, szellemisége és a gyermekek iránti elkötelezettsége továbbra is inspirál minket.

A továbbiakban a munkacsoport tagjainak személyes visszaemlékezései és Máriához kapcsolódó gondolatai olvashatóak.

Dobszay Márton Benedek OFM így emlékszik vissza Mária munkájára és szakmai, emberi elkötelezettségére: „Máriát úgy ismertem meg, mint aki különös erővel képviselte a magyar szerzetesi, sőt a tágabb egyházi világban a bántalmazásokkal kapcsolatos ügyek tervszerű, átgondolt kezelését. Nem elszigetelt akciókat akart szervezni, hanem stratégiát alkotva, rendszerben gondolkodott. Hitelesen és nagy erővel tudott fellépni, ez az erő azonban soha nem ment át „forradalmi hőzöngésbe”, hanem szelíd, de kitartó építkezésben valósult meg. Hihetetlen nagy kapcsolati hálót szervezett és mozgatott, sok szakember rajta keresztül ismerkedett meg és működött együtt. A „safeguarding” kérdéskört nagy tágassággal kezelte:

nem csupán gyermekvédelmi ügyekkel akart foglalkozni, hanem az emberi méltóság védelmét akarta előmozdítani annak minden dimenziójában, mindenre és mindenkire kiterjedően, a prevenciótól az intervencióig, a védelemtől a gyógyulásig, a mindenki számára biztonságos működés megteremtésére figyelve.

Nagy egyházhűség jellemezte, szolgálatához a keresztény embereszmény adott alapot. Munkájában széles körben működött együtt egyháziakkal és világiakkal, jó volt vele együtt gondolkodni, vitatkozni, közösen fejlődni. Volt bátorsága változni, és volt bátorsága kiállni saját meglátásai mellett. Mély, személyes elköteleződése és szilárdsága nem akadályozta meg abban, hogy saját magát is megkérdőjelezze. Hatalmas munkabírással, családja mellett végezte szolgálatát. Egyszerűen jó volt vele személyes kapcsolatot ápolni.”

Rudan Mária és Dobszay Benedek (Fotó: Márkus Roland)

Mária szakmai munkája és hatása messze túlnyúlt az egyház határain. Urfi Péter így ír erről: „Nem nevezném szorosnak a kapcsolatunkat, de nekem fontos volt az a nyitottság, amivel befogadott a katolikus gyermekvédelem köreibe. Ez így talán túlzásnak, túl patetikusnak hangzik, idegen is volt tőle az ilyen szertartásosság. Mégis, nagyjából ez volt a lényege annak, ami történt. Óvatosan közelítettünk egymáshoz – a tényfeltáró cikkeket író, nem vallásos újságíró és a hitéből erőt merítő gyermekvédelmi vezető. A levelezést követte a személyes találkozás, és aztán átfordult valami, talán megértettünk valamit egymásból, és gyorsan ott találtam magam az általa vezetett Emberi Méltóság Stratégia workshopjain, a piarista rendházban. És amikor valami értelmeset írtam, rendre érkezett tőle az a pár kedves sor, amivel oly sok embert bátorított a további munkára.

Egy hónappal a halála előtt találkoztam vele és szerzetes barátunkkal a Ferenciek terén, kávéztunk a napsütésben,

miközben Mária hosszan, tételesen olvasta fel, milyen hibákat talált az Isten háta mögött című kiadvány kéziratában. Nem minden hibát javítottam. Nem lehet mindent kijavítani.”

Gégény István, aki egy korábbi cikkében hosszan írt Máriáról , a munkacsoportunk kapcsán azt tartotta fontosnak kiemelni, hogy „az a kevés idő, ami Máriának megadatott a földi életből, elegendő volt arra, hogy egyszerre lerakja a hazai egyházi gyermekvédelmi megújulás alapkövét, emellett olyan űrt hagyjon maga után, ami nem maradhat betöltetlenül, ami cselekvésre buzdít sokunkat. Elsősorban figyelmet, megértést, elfogadást kaptam és tanultam tőle. Úgy volt erő, határozottság a szavaiban, hogy éreztem: teljes lényével figyel rám. Egy könyvcím visszhangzik bennem őrá gondolva: Korunk asszonya, Mária. Nem hangos, nem is néma, elkötelezett és nyitott egyszerre. Anyai szeretettel szolgálta azt az egyházat, amelynek értékei mellett gyengeségeit is jól ismerte.

Ajándékba kaptuk őt – fontos küldetést hagyott ránk örökségként.”

Rudan Mária (Fotó: Gégény István)

Feledy Botond a Horánszky utcában lévő jezsuita művek mentén ismerte meg Máriát, egy ideig közös irodán osztoztak. Botond így emlékezett: „Máriával a Forrai Tamás provinciális által bevezetett belső vezetőképzőn találkoztunk először. Persze rögtön kiderült, hogy milyen rokonokon keresztül fonódtak össze köreink, és igazán egy római zarándoklaton ismertük megy egymást. A vezetőképző tagjait ugyanis Tamás atya elvitte a katakombáktól kezdve Szent Ignác szobáján át a jezsuita Curiáig megannyi egyházi helyszínre, eközben kis csoportunk rengeteget sétált, reflektált és persze pizzázott együtt, így én is sokat beszélgethettem Máriával. Már akkor is mély benyomást tett rám őszintesége, nyíltsága és az az alázat, amivel a közös ügyeinkhez közelített. Onnantól kezdve élete végéig kapcsolatban maradtunk,

rendszeresen egyeztettük az egyházi labirintusok útvesztőiről alkotott mentális térképeinket. Küldetése nem volt kétséges egy percig sem.

Teljesen sokkolt az elvesztése, azóta is fájdalmas a hiánya.”

Ha Mária élne, biztosan lenne még egy női tagja a munkacsoportnak – vagy az is lehet, hogy helyettem ő lenne tag. Mindkettő jobb opciónak tűnik annál a szívbemarkoló ténynél, hogy ő már nem él. A telefonomban még mindig itt a száma – nem vitt rá a lélek, hogy kitöröljem… Bár felhívni már nem tudom, nem tudjuk, mindent megteszünk, hogy úgy dolgozzunk, mintha ő is itt ülne velünk a Gyerekasztalnál.

Gyurkó Szilvia

https://gyerekasztal.hu/wp-content/uploads/2025/03/2.jpg 750 1000 Gyerekasztal Munkacsoport https://gyerekasztal.szemlelek.net/wp-content/uploads/2025/01/gyerekasztal-logo.svg Gyerekasztal Munkacsoport 2025-03-12 07:48:48 2025-03-12 07:50:11 Mintha ő is ott ülne a Gyerekasztalnál – Rudan Máriára emlékeznek munkacsoportunk tagjai

Az MKPK volt titkára szerint jó modellre épül a Gyerekasztal Munkacsoport

február 17, 2025 / Kategória: Egyéb / Szerző: Gyerekasztal Munkacsoport

Tóth Tamás katolikus pappal a Válasz Online készített interjút, a beszélgetés során az egyházi gyermekvédelem hazai helyzete is szóba került.

A teljes cikk ide kattintva olvasható , az alábbiakban az egyházi személyek által elkövetett visszaélésekre vonatkozó részletet szemlézzük.

– Az egyház a legfőbb jó letéteményeseként azonosítja magát, ráadásul arra kondicionálja híveit, hogy ismerjék fel, vallják be, majd bánják meg bűneiket. A püspöki kar tényleg nem érzi, mennyire visszatetsző a társadalom más rétegeire mutogatni egy ilyen botránysorozat közben?
– Ahogy mondtam, már nem tudok az MKPK titkáraként nyilatkozni, csakis a saját nevemben. Abban tehát igaza van, hogy egyetlen papi abúzus is pont egy tragédiával több a kelleténél – éppen a mi sajátos felelősségünk miatt. Ferenc pápa zéró toleranciája ennek a felismeréséről szól, ezt kell követnünk. Nem tudom, Marton Zsolt váci püspök például lázadt-e, amikor bocsánatot kért az egyház szolgálattevői részéről elkövetett bántalmazásokért; szerintem családreferens püspökként inkább a munkaköri kötelességét teljesítette. A lényeg, hogy nagyon jól tette, amit tett. Ha mások is úgy ítélik meg, szólniuk kell – mert például kiemelt feladatuk van az oktatás, nevelés területén –, ők szintén az egyház hitelességét építik.

– Veres András MKPK-elnök újévi köszöntőjében úgy fogalmazott : „tudatos és szervezett támadássorozat” zajlik az egyház ellen, s ehhez sokan csak ürügyként használják bizonyos papok bűneit. Ön is ostromlott várként tekint az egyházra?
– Árnyalnám: a történelem arra tanít, hogy az ostromot általában változás, megújulás szokta követni.

– Kis színes az árnyaláshoz: ma már a vadliberálisnak bélyegzett 444 munkatársa is a pápa gyermekvédelmi célkitűzéseit segíti a Gyerekasztal Munkacsoport tagjaként . Ki támad itt kicsodát?
– Jól ismerem a jezsuita Hans Zollner atyát , aki az egyházat érintő molesztálási ügyek egyik legfontosabb szakértője , sokat beszélgettem vele. Elég világosan látom, hogy ebben a témában óriási különbség van Kelet- és Nyugat-Európa között. Utóbbi térségben sokkal jobban hatottak az ottani katolikus közösségekre a feltörekvő irányzatok; Németországban például volt értelme az 1950-es évekre visszamenőleg feltárni a múltat. A kommunista blokk országaiban viszont a hatalom annak idején titokban listázta az egyházon belüli bűnöket, minden információt zsarolásra használt, ha kellett, gyártott is ilyen „tényeket”. Tehát nincsenek megbízható adatok – legfeljebb a rendszerváltás utánról lehetnek.

– A lengyel egyház megoldotta azzal, hogy 1990 és 2018 közötti adatokat közölt : 382 papról született bejelentés, és 625 gyermek ellen követtek el bűnöket klerikusok.
– Ez döntés kérdése. Éppen az önök egyik podcastadásában volt szó arról, hogy

meg kell ismernünk részletesen a nagy nemzetközi vizsgálatok módszertanait, hogy neki lehessen kezdeni ennek a munkának.

Ha jól értem, az említett Gyerekasztal Munkacsoport ezt a folyamatot próbálja megalapozni.

– A Gyerekasztal nem az MKPK „áldásával” működik, inkább civil szerveződés – igaz, több egyházi tagja is van.
– Ferenc pápa óta biztosan nincs olyan, hogy majd fönt eldöntik, s csak aztán merünk bármit is cselekedni. Ez az egypártrendszer logikája, amely Kelet-Európában az egyházak működését is áthatotta – és ne tagadjuk, valamennyire néha még ma is előjön belőlünk. Nem volt mindig így: a két világháború között a katolikus egyházban rengeteg egylet és önszerveződés jött létre; ezek speciális célokat is szolgáltak – többnyire a jezsuiták támogatásával. Nem baj, ha 35 évvel a rendszerváltás után újra merítünk ebből a modellből. A püspökök együtt alakulnak a hívekkel, ez teljesen normális, és szögezzük le: a Gyerekasztalnál ott ül az MKPK egyik tagja, a pannonhalmi főapát. Ahogy egyébként némi öniróniával mondani szoktuk: az egyház Istentől való létének egyik legfőbb bizonyítéka, hogy mi, papok sem tudtuk tönkretenni.

(Forrás: Válasz Online , fotó: Vörös Szabolcs)

https://gyerekasztal.hu/wp-content/uploads/2025/02/tothtamas.jpg 750 1000 Gyerekasztal Munkacsoport https://gyerekasztal.szemlelek.net/wp-content/uploads/2025/01/gyerekasztal-logo.svg Gyerekasztal Munkacsoport 2025-02-17 16:53:40 2025-02-17 16:54:12 Az MKPK volt titkára szerint jó modellre épül a Gyerekasztal Munkacsoport

Sajtószemle: sokfelé elvittük az üzenetet, hogy az egyházon belüli visszaélésekre rendszerszintű választ kell adnunk

február 12, 2025 / Kategória: Egyéb / Szerző: Gyerekasztal Munkacsoport

A Gyerekasztal Munkacsoport megalakulásának híre bejárta a magyar sajtót, majd tagjaink számos interjúban beszéltek a katolikus gyermekvédelem kihívásairól és egy országjelentés fontosságáról.

A Gyerekasztal megalakulásáról beszámoltak a nagy online hírportálok (24.hu , 444.hu , hvg.hu , Index , Telex ) és további lapok mellett katolikus oldalak is ( 777 Blog , Magyar Kurír ), illetve egymással szemben álló pártokhoz kötődő médiumok is ( HírTV , Nyugati Fény , Magyar Jelen ). Hírünk eljutott a határon túlra ( Új Szó ) és az osztrák katolikus hírügynökséghez is ( Kathpress ).

Nagy örömünkre szolgált, hogy számos interjúkérés érkezett tagjaink felé, akik sok egyéb mellett arról beszéltek, hogy nem szabad a problémát a szőnyeg alá söpörni, és nem elég az egyedi esetekre fókuszálni. Mindenki a saját megközelítésében beszélt róla, hogy

rendszerszintű megoldásokat kell keresni, és nem támadni kell a katolikus egyházat, hanem segíteni kell a hibák kijavításában.

Az interjúkat, ha volt rá lehetőségünk, kettesben adtuk:

ATV Egyenes Beszéd : Gyurkó Szilvia, Pető Attila

RTL Híradó : Dobszay Benedek, Pető Attila
Klubrádió : Urfi Péter
RTL Klub Reggeli : Hortobágyi T. Cirill, Pető Attila
Vasárnap.hu : Dobszay Benedek
HVG podcast : Dobszay Benedek, Urfi Péter

Szemlélek : Gyurkó Szilvia, Pető Attila, Urfi Péter
Civil Rádió : Gyurkó Szilvia

Az ATV Aktuál című műsorában is szóba került a Gyerekasztal Munkacsoport missziója

2025 február 20-án Pető Attila és Urfi Péter volt a Klubrádió vendége :

Az RTL Házon kívül című műsorában március 3-án Dobszay Benedek, Gégény István és Pető Attila beszélt a Gyerekasztal küldetéséről (az RTL Plusz felületén 31:45-től indul a riport).

Az Aeternum podcast műsorában Gyurkó Szilvia és Pető Attila volt Hodász András vendége.

Dobszay Benedekkel a Más világ adásában beszélgetett Skrabski Fruzsina.

Hortobágyi T. Cirill interjút adott a katolisch.de portálnak. A március 7-én publikált német nyelvű beszélgetés magyar összefoglalója itt olvasható .

https://gyerekasztal.hu/wp-content/uploads/2025/02/rokunk1.jpg 750 1000 Gyerekasztal Munkacsoport https://gyerekasztal.szemlelek.net/wp-content/uploads/2025/01/gyerekasztal-logo.svg Gyerekasztal Munkacsoport 2025-02-12 11:22:24 2025-04-01 12:01:30 Sajtószemle: sokfelé elvittük az üzenetet, hogy az egyházon belüli visszaélésekre rendszerszintű választ kell adnunk

A munkacsoport tagjainak friss írásai gyermekvédelmi kérdésekről

január 20, 2025 / Kategória: Egyéb / Szerző: Gyerekasztal Munkacsoport

Az elmúlt évben a Gyerekasztal Munkacsoport tagjai több írást közöltek gyermekvédelmi témákban. A Telexen Hortobágyi Cirill, Görföl Tibor, Gégény István, Dobszay Benedek és Pető Attila, a WMN-en Gyurkó Szilvia, a 444-en Urfi Péter publikált cikket. Ezeket egy-egy kiragadott idézettel ajánljuk, a nevekre kattintva olvashatók a teljes szövegek.

Görföl Tibor teológus

A katolikus egyházban elkövetett szexuális bántalmazások legkésőbb 2002 óta ismertek a nyilvánosságban: ekkor jelentek meg a Boston Globe-ban az első leleplező írások, amelyek hatására idővel közel 250 bűncselekményre derült fény. 2010-től Európában is egyre több helyen tártak fel bántalmazási eseteket, és idén Magyarországon is gyors egymásutánban váltak ismertté egyházi személyek által elkövetett szexuális visszaélések. Az esetek túlnyomó többségében férfiakra, katolikus papokra irányul a figyelem, akikhez képest a női elkövetők szinte teljesen háttérbe szorulnak.

Dobszay Benedek ferences szerzetes

Sokan úgy látják azonban, hogy a katolikus egyház – különösen Kelet-Európában – nem tesz eleget a gyermekekkel szembeni szexuális bántalmazások megelőzéséért és feltárásáért. Ezzel a kijelentéssel szemben lehetnek jogos ellenvetések. De az igaz, hogy miközben sok valós lépés történt már, a hazai katolikus közösség még nem járta be teljes elszántsággal azt az utat, amelyet mások (pl. Franciaországban, Írországban, Lengyelországban) már igen.

Pető Attila gyermekvédelmi aktivista

2015-ben felnőtt férfiként, erősebb lélekkel felmentem a prímási palotába és másodszor is elindítottam a vizsgálatot. Kiderült, hogy Balázs atyának az első bejelentésem óta eltelt közel másfél évtized alatt több fiatal áldozata is volt. Az akkor indított vizsgálat eredményeként az egyház 2016 őszén eltiltotta őt a papi hivatás gyakorlásától. Az egyház megmenthette volna ezeket a gyermekeket, de nem tette, inkább félrenézett.

Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát

„Iskolafenntartó szerzeteselöljáróként együttérzéssel és őszintén bocsánatot kérek valamennyi gyermektől, szülőtől és tanártól, akiket bármelyik intézményünkben sérelem, megalázás, bántalmazás ért” – ha visszaélési üggyel szembesülök, ezzel a gondolattal kell kezdenem az érintett közösségnek szóló üzenetemet.

Gégény István teológus, Szemlélek Alapítvány

Az a tény, hogy egyedül kísértem magyar akkreditált újságíróként ezt a püspöki szinódust, azt erősítheti a kívülállóban, hogy amilyen szépen hangzik ez a megújulósdi, annyira kicsi rá az esély, hogy az új fuvallatok idehaza is kifejtsék jótékony hatásukat. Pedig bármilyen ellentmondásosnak is tűnik, az a botrányhalom, ami most akkora mennyiségben borul a magyar keresztény vezetők nyakába, hogy alig győzzük követni a visszaélések híradásait, jó eséllyel a helyi megújulás előszele lehet.

Urfi Péter újságíró, 444

Bántó ostobaság lenne azt feltételezni, hogy a papok veleszületett módon hajlamosabbak a gyerekmolesztálásra, ahogy azt is nehéz elképzelni, hogy a társadalom nagy többségével szemben a püspököket jellemzően nem érdekli, hogy a csendes közreműködésükkel fiatal életek sorát törik ketté. Ha nem akarjuk elfogadni ezeket a magyarázatokat – és például én nem akarom –, akkor abból egyenesen következik, hogy vannak olyan rendszerszintű és/vagy specifikus tényezők, amelyek elősegítették ezeknek az abúzusoknak megvalósulását. Ami egyben azt is jelenti, hogy ezeken a hibákon lehet változtatni.

Gyurkó Szilvia gyermekjogi tanácsadó évértékelője

Nem volt olyan év, hogy ne lett volna aktuális téma a gyerekek helyzetével kapcsolatban, de tény, hogy még sosem fordult elő, hogy 11 hónapon keresztül gyakorlatilag gyerekvédelmi, gyermekjogi kérdések uralják a közbeszédet. Írhatnám, hogy soha nem volt még olyan könnyű dolgom, mint idén, de valójában erősen kétséges, hogy nem azt látjuk-e, mint Horatius meséjében, ahol vajúdnak a hegyek, és egy nevetséges egér születik a végén.

Hatalmas ígéretek és bemondások hangzottak el 2024-ben a pedagógusokat, a gyerekvédelmet, a családtámogatásokat, meg úgy egyáltalán ezt az egész „gyermekbarát ország” mivoltunkat illetően, de ha úgy igazán közelről megnézzük a végeredményt, hát, mondjuk úgy, hogy marad bennünk hiányérzet.

https://gyerekasztal.hu/wp-content/uploads/2025/01/cikk1.jpg 600 800 Gyerekasztal Munkacsoport https://gyerekasztal.szemlelek.net/wp-content/uploads/2025/01/gyerekasztal-logo.svg Gyerekasztal Munkacsoport 2025-01-20 12:59:36 2025-01-21 18:05:39 A munkacsoport tagjainak friss írásai gyermekvédelmi kérdésekről

Egyéni püspöki megnyilatkozások az egyházi visszaélések témájában

január 14, 2025 / Kategória: Egyéb / Szerző: Gyerekasztal Munkacsoport

 A magyar egyházi vezetők reakciói alapján a Szemléleken jelent meg Szőnyi Szilárd összefoglaló elemzése.

Az „Ostromlott vár vagy gyógyító közösség – hogyan beszélnek püspökeink a visszaélésekről?” című írás ide kattintva olvasható teljes terjedelemében , az alábbiakban a cikk bevezető része olvasható.

Az utóbbi hónapokban ismertté vált szexuális visszaélésekre – a bocsánatkéréstől a klérust ért összehangolt támadás emlegetéséig – eltérő egyház- és világképekről tanúskodó reakciók születtek. Miközben vitaindító írásunkban mérlegre helyezzük a megnyilvánulásokat, kimutatjuk, hogy a keresztény közösséget „ostromlott vár”-ként láttatni több évszázados reflex. De mivel gyógyítjuk a sebeket, és teszünk-e valamit, hogy a jövőben ne kelljen immár menetrendszerűen bocsánatot kérni?

Talán soha ennyi közéleti vonatkozású közleményt nem adtak ki magyar katolikus egyházi vezetők egy hónap alatt, mint tették december eleje óta. A tucatnyi felé közelít azon állásfoglalások száma, amelyek az ősszel napvilágra került szexuális botrányokra reagálnak. A 2024. december 4-én kiadott püspökkari kommüniké után egyes főpásztorok szükségét látták a „párhuzamos indoklásnak”, és ezzel kisebb bocsánatkérési hullám vette kezdetét.

(Lásd Marton Zsolt ,

Varga László ,

Hortobágyi T. Cirill ,

Felföldi László ,

Székely János ,

Szocska A. Ábel gesztusait.)

Nem csodálkoznánk, ha többen úgy érezték volna, ezzel lépéskényszerbe kerültek. Hiszen a külső szemlélő azt gondolhatja, hogy aki nem szólal meg, egyetért a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) december eleji közleményének hangvételével. (Amely szöveggel kapcsolatban a Szemlélek több súlyos kérdést fogalmazott meg .) De lehettek, akik úgy latolgattak: az egyház már közzétette az álláspontját, nincs szükség újra és újra bizonygatni. És valóban, a püspöki kar többször nyilatkozott a gyermekvédelem ügyében, sőt 2019-ben és 2021-ben is bocsánatot kért a visszaélések miatt.

„Tudatos és szervezett támadássorozat”

Átérezzük ezeket a dilemmákat, és magunk is valljuk, hogy a helyzetre többféle válasz adható. Ahogyan az őszinte szembenézés gesztusai mellett születtek is olyan megnyilatkozások, amelyek máshová helyezték a hangsúlyokat. Újévi köszöntőjében például Veres András MKPK-elnök, miközben együttérzését fejezte ki a visszaélések áldozatai iránt, így fogalmazott :

„Az elmúlt esztendőben az imént említett bűnök miatt, de egyfajta újraéledő egyházellenesség miatt is, számtalan támadás érte az Egyházat. (…) tényszerűen meg lehet állapítani, hogy egy tudatos és szervezett támadássorozatról van szó. Valószínűleg ennek nem is lesz egyhamar vége, mert azok az erők, amelyek e szálakat mozgatják,

a papok bűneit csak ürügyként használják tevékenységükhöz.”

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök pedig a botrányokat elszigetelt esetekként láttatta, mondván, ezek az ügyek nem minősítik az egyházat, és arra emlékeztetett, hogy milyen sok pap végzi becsülettel a hivatását. És voltak, akik nem érezték szükségét a megszólalásnak – de többükről anélkül is tudható, hogy az áldozatok és a gyermekvédelem ügye mellett állnak.

„A hívő hozzáállásnak is vannak különböző legitim megnyilatkozásai. Van, aki azt helyezi előtérbe, hogy az egyház tudjon az igehirdetéssel foglalkozni, ami elsődleges feladata, és vannak, akik szerint most előbbre való, hogy a kiszolgáltatottak, a védelemre szorulók mellé álljunk” – nyilatkozta Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök karácsonykor a Válasz Online-nak.

(Forrás: Szemlélek )

https://gyerekasztal.hu/wp-content/uploads/2025/01/cikk2.jpg 750 1000 Gyerekasztal Munkacsoport https://gyerekasztal.szemlelek.net/wp-content/uploads/2025/01/gyerekasztal-logo.svg Gyerekasztal Munkacsoport 2025-01-14 15:14:40 2025-01-21 19:02:41 Egyéni püspöki megnyilatkozások az egyházi visszaélések témájában
Oldal 2 / 3 1 2 3

Lapok

  • Adatkezelési tájékoztató
  • Deutsch
  • Dobszay Márton Benedek OFM
  • English
  • Feledy Botond
  • Főoldal
  • Gégény István
  • Görföl Tibor
  • Gyakori kérdések
  • Gyurkó Szilvia
  • Hazai esetek
  • Hortobágyi T. Cirill OSB
  • Impresszum
  • Jó gyakorlatok
  • Konferencia
  • Küldetésnyilatkozat
  • Pető Attila
  • Sajtóközlemény
  • Urfi Péter

Kategóriák

  • Egyéb

Archívum

  • 2026. április
  • 2026. március
  • 2026. február
  • 2025. november
  • 2025. június
  • 2025. május
  • 2025. április
  • 2025. március
  • 2025. február
  • 2025. január

Minden jog fenntartva 2025. Szemlélek Alapítvány. Karbantartja: Sándor Ágoston Pál egyéni vállalkozó

Impresszum . Adatkezelési tájékoztató .

Visszagörgetés a tetejére