Tóth Tamás katolikus pappal a Válasz Online készített interjút, a beszélgetés során az egyházi gyermekvédelem hazai helyzete is szóba került.

A teljes cikk ide kattintva olvasható , az alábbiakban az egyházi személyek által elkövetett visszaélésekre vonatkozó részletet szemlézzük.

– Az egyház a legfőbb jó letéteményeseként azonosítja magát, ráadásul arra kondicionálja híveit, hogy ismerjék fel, vallják be, majd bánják meg bűneiket. A püspöki kar tényleg nem érzi, mennyire visszatetsző a társadalom más rétegeire mutogatni egy ilyen botránysorozat közben?
– Ahogy mondtam, már nem tudok az MKPK titkáraként nyilatkozni, csakis a saját nevemben. Abban tehát igaza van, hogy egyetlen papi abúzus is pont egy tragédiával több a kelleténél – éppen a mi sajátos felelősségünk miatt. Ferenc pápa zéró toleranciája ennek a felismeréséről szól, ezt kell követnünk. Nem tudom, Marton Zsolt váci püspök például lázadt-e, amikor bocsánatot kért az egyház szolgálattevői részéről elkövetett bántalmazásokért; szerintem családreferens püspökként inkább a munkaköri kötelességét teljesítette. A lényeg, hogy nagyon jól tette, amit tett. Ha mások is úgy ítélik meg, szólniuk kell – mert például kiemelt feladatuk van az oktatás, nevelés területén –, ők szintén az egyház hitelességét építik.

– Veres András MKPK-elnök újévi köszöntőjében úgy fogalmazott : „tudatos és szervezett támadássorozat” zajlik az egyház ellen, s ehhez sokan csak ürügyként használják bizonyos papok bűneit. Ön is ostromlott várként tekint az egyházra?
– Árnyalnám: a történelem arra tanít, hogy az ostromot általában változás, megújulás szokta követni.

– Kis színes az árnyaláshoz: ma már a vadliberálisnak bélyegzett 444 munkatársa is a pápa gyermekvédelmi célkitűzéseit segíti a Gyerekasztal Munkacsoport tagjaként . Ki támad itt kicsodát?
– Jól ismerem a jezsuita Hans Zollner atyát , aki az egyházat érintő molesztálási ügyek egyik legfontosabb szakértője , sokat beszélgettem vele. Elég világosan látom, hogy ebben a témában óriási különbség van Kelet- és Nyugat-Európa között. Utóbbi térségben sokkal jobban hatottak az ottani katolikus közösségekre a feltörekvő irányzatok; Németországban például volt értelme az 1950-es évekre visszamenőleg feltárni a múltat. A kommunista blokk országaiban viszont a hatalom annak idején titokban listázta az egyházon belüli bűnöket, minden információt zsarolásra használt, ha kellett, gyártott is ilyen „tényeket”. Tehát nincsenek megbízható adatok – legfeljebb a rendszerváltás utánról lehetnek.

– A lengyel egyház megoldotta azzal, hogy 1990 és 2018 közötti adatokat közölt : 382 papról született bejelentés, és 625 gyermek ellen követtek el bűnöket klerikusok.
– Ez döntés kérdése. Éppen az önök egyik podcastadásában volt szó arról, hogy

meg kell ismernünk részletesen a nagy nemzetközi vizsgálatok módszertanait, hogy neki lehessen kezdeni ennek a munkának.

Ha jól értem, az említett Gyerekasztal Munkacsoport ezt a folyamatot próbálja megalapozni.

– A Gyerekasztal nem az MKPK „áldásával” működik, inkább civil szerveződés – igaz, több egyházi tagja is van.
– Ferenc pápa óta biztosan nincs olyan, hogy majd fönt eldöntik, s csak aztán merünk bármit is cselekedni. Ez az egypártrendszer logikája, amely Kelet-Európában az egyházak működését is áthatotta – és ne tagadjuk, valamennyire néha még ma is előjön belőlünk. Nem volt mindig így: a két világháború között a katolikus egyházban rengeteg egylet és önszerveződés jött létre; ezek speciális célokat is szolgáltak – többnyire a jezsuiták támogatásával. Nem baj, ha 35 évvel a rendszerváltás után újra merítünk ebből a modellből. A püspökök együtt alakulnak a hívekkel, ez teljesen normális, és szögezzük le: a Gyerekasztalnál ott ül az MKPK egyik tagja, a pannonhalmi főapát. Ahogy egyébként némi öniróniával mondani szoktuk: az egyház Istentől való létének egyik legfőbb bizonyítéka, hogy mi, papok sem tudtuk tönkretenni.

(Forrás: Válasz Online , fotó: Vörös Szabolcs)