Már a második évfolyam is elvégezte a Sapientia főiskola gyermekvédelmi képzését

Tizenkilenc egyházi munkatárs vett részt a római Pápai Gergely Egyetem és a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola emberi méltóságra fókuszáló közös programján. Az utolsó alkalmon Michael Wallace Banach érsek, Magyarország apostoli nunciusa mutatott be szentmisét.

A program fő célja, hogy átfogóan mutassa be az emberi méltóságot sértő és védő rendszereket, különös tekintettel a gyermekekkel szembeni bántalmazások megelőzésére és kezelésére. A hallgatók nemcsak tudományos ismereteket szereztek, hanem személyes és csoportos reflexiók révén mélyítették el tudásukat, az elvégzett feladatok segítették gyakorlati készségeik fejlesztését, miközben tapasztalataikat személyre szabott mentori támogatással dolgozták fel.

Az érintett témák között szerepeltek a keresztény antropológia és az emberi méltóság alapjai, a bántalmazás különböző aspektusai, beleértve az áldozattá és elkövetővé válás folyamatát, a kockázati tényezők és védőfaktorok elemzését, valamint a bántalmazó struktúrák és rendszerek felismerését.

A résztvevők jogi és kommunikációs ismereteket szereztek, amelyek kiterjedtek a gyermekjogi, polgárjogi és kánonjogi kérdésekre, valamint a helyes eljárásrendek és szabályzatok kialakítására. A prevenciós stratégiák mellett hangsúlyt kapott az áldozatok meghallgatása, a dokumentáció készítése és a hatékony jelzéstétel.

A program záró szentmiséjének homíliájában az apostoli nuncius a remény hangján szólt:

„Van reményünk, mert az Egyház Krisztus menyasszonya, és soha nem hagyja el őt. Jézus azt mondta: »A pokol kapui sem vesznek erőt rajta.« (Mt 16,18) Reménységünk magára Jézusra épül. Isten mindig győzedelmeskedik… Van reményünk, mert ti segítetek a hiteles vádak kezelésében. Van reményünk, mert sok jó és szent pap van, akik feláldozzák magukat Isten népéért és hirdetik az igazságot.

Van reményünk, mert »javítók« és »helyreállítók« akartok lenni.”

A képzés szervezője Szentes Judit, szociális testvér, valamint Dobszay Benedek, ferences szerzetes, az Emberi Méltóság Stratégia szakmai vezetője volt.

A program továbbra is nyitott a téma iránt érdeklődő szakemberek és más területeken dolgozó jelentkezők előtt, akik egységes szemléletmódot és komplex ismeretanyagot szeretnének elsajátítani az emberi méltóság védelmének területén. Ezzel kapcsolatban a [email protected] címen lehet információt kérni.

Forrás: emberimeltosag.hu