Mintha ő is ott ülne a Gyerekasztalnál – Rudan Máriára emlékeznek munkacsoportunk tagjai

A gyermekvédelem gyakran a bántalmazás, az erőszak és a visszaélések sötét oldalát tárja elénk, de fontos emlékeznünk azokra is, akik előttünk járva a fényt keresték és elsősorban a szeretet és a remény nyelvét használva küzdöttek a gyermekek biztonságáért.

Rudan Mária, akit a Gyerekasztal tagjai személyesen is ismertek, ilyen ember volt. Szívvel-lélekkel, mély szakmaisággal és az emberi méltóság iránti feltétlen tisztelettel dolgozott a katolikus egyházon belüli gyermekvédelem megerősítésén. Munkássága, mely a jezsuita rendtartománytól az Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája Emberi Méltóság Stratégia projektjéig ívelt, mindannyiunk számára példaértékű. Bár 2022-es váratlan halála mély űrt hagyott maga után, szellemisége és a gyermekek iránti elkötelezettsége továbbra is inspirál minket.

A továbbiakban a munkacsoport tagjainak személyes visszaemlékezései és Máriához kapcsolódó gondolatai olvashatóak.

Dobszay Márton Benedek OFM így emlékszik vissza Mária munkájára és szakmai, emberi elkötelezettségére: „Máriát úgy ismertem meg, mint aki különös erővel képviselte a magyar szerzetesi, sőt a tágabb egyházi világban a bántalmazásokkal kapcsolatos ügyek tervszerű, átgondolt kezelését. Nem elszigetelt akciókat akart szervezni, hanem stratégiát alkotva, rendszerben gondolkodott. Hitelesen és nagy erővel tudott fellépni, ez az erő azonban soha nem ment át „forradalmi hőzöngésbe”, hanem szelíd, de kitartó építkezésben valósult meg. Hihetetlen nagy kapcsolati hálót szervezett és mozgatott, sok szakember rajta keresztül ismerkedett meg és működött együtt. A „safeguarding” kérdéskört nagy tágassággal kezelte:

nem csupán gyermekvédelmi ügyekkel akart foglalkozni, hanem az emberi méltóság védelmét akarta előmozdítani annak minden dimenziójában, mindenre és mindenkire kiterjedően, a prevenciótól az intervencióig, a védelemtől a gyógyulásig, a mindenki számára biztonságos működés megteremtésére figyelve.

Nagy egyházhűség jellemezte, szolgálatához a keresztény embereszmény adott alapot. Munkájában széles körben működött együtt egyháziakkal és világiakkal, jó volt vele együtt gondolkodni, vitatkozni, közösen fejlődni. Volt bátorsága változni, és volt bátorsága kiállni saját meglátásai mellett. Mély, személyes elköteleződése és szilárdsága nem akadályozta meg abban, hogy saját magát is megkérdőjelezze. Hatalmas munkabírással, családja mellett végezte szolgálatát. Egyszerűen jó volt vele személyes kapcsolatot ápolni.”

Mária szakmai munkája és hatása messze túlnyúlt az egyház határain. Urfi Péter így ír erről: „Nem nevezném szorosnak a kapcsolatunkat, de nekem fontos volt az a nyitottság, amivel befogadott a katolikus gyermekvédelem köreibe. Ez így talán túlzásnak, túl patetikusnak hangzik, idegen is volt tőle az ilyen szertartásosság. Mégis, nagyjából ez volt a lényege annak, ami történt. Óvatosan közelítettünk egymáshoz – a tényfeltáró cikkeket író, nem vallásos újságíró és a hitéből erőt merítő gyermekvédelmi vezető. A levelezést követte a személyes találkozás, és aztán átfordult valami, talán megértettünk valamit egymásból, és gyorsan ott találtam magam az általa vezetett Emberi Méltóság Stratégia workshopjain, a piarista rendházban. És amikor valami értelmeset írtam, rendre érkezett tőle az a pár kedves sor, amivel oly sok embert bátorított a további munkára.

Egy hónappal a halála előtt találkoztam vele és szerzetes barátunkkal a Ferenciek terén, kávéztunk a napsütésben,

miközben Mária hosszan, tételesen olvasta fel, milyen hibákat talált az Isten háta mögött című kiadvány kéziratában. Nem minden hibát javítottam. Nem lehet mindent kijavítani.”

Gégény István, aki egy korábbi cikkében hosszan írt Máriáról, a munkacsoportunk kapcsán azt tartotta fontosnak kiemelni, hogy „az a kevés idő, ami Máriának megadatott a földi életből, elegendő volt arra, hogy egyszerre lerakja a hazai egyházi gyermekvédelmi megújulás alapkövét, emellett olyan űrt hagyjon maga után, ami nem maradhat betöltetlenül, ami cselekvésre buzdít sokunkat. Elsősorban figyelmet, megértést, elfogadást kaptam és tanultam tőle. Úgy volt erő, határozottság a szavaiban, hogy éreztem: teljes lényével figyel rám. Egy könyvcím visszhangzik bennem őrá gondolva: Korunk asszonya, Mária. Nem hangos, nem is néma, elkötelezett és nyitott egyszerre. Anyai szeretettel szolgálta azt az egyházat, amelynek értékei mellett gyengeségeit is jól ismerte.

Ajándékba kaptuk őt – fontos küldetést hagyott ránk örökségként.”

Feledy Botond a Horánszky utcában lévő jezsuita művek mentén ismerte meg Máriát, egy ideig közös irodán osztoztak. Botond így emlékezett: „Máriával a Forrai Tamás provinciális által bevezetett belső vezetőképzőn találkoztunk először. Persze rögtön kiderült, hogy milyen rokonokon keresztül fonódtak össze köreink, és igazán egy római zarándoklaton ismertük megy egymást. A vezetőképző tagjait ugyanis Tamás atya elvitte a katakombáktól kezdve Szent Ignác szobáján át a jezsuita Curiáig megannyi egyházi helyszínre, eközben kis csoportunk rengeteget sétált, reflektált és persze pizzázott együtt, így én is sokat beszélgethettem Máriával. Már akkor is mély benyomást tett rám őszintesége, nyíltsága és az az alázat, amivel a közös ügyeinkhez közelített. Onnantól kezdve élete végéig kapcsolatban maradtunk,

rendszeresen egyeztettük az egyházi labirintusok útvesztőiről alkotott mentális térképeinket. Küldetése nem volt kétséges egy percig sem.

Teljesen sokkolt az elvesztése, azóta is fájdalmas a hiánya.”

Ha Mária élne, biztosan lenne még egy női tagja a munkacsoportnak – vagy az is lehet, hogy helyettem ő lenne tag. Mindkettő jobb opciónak tűnik annál a szívbemarkoló ténynél, hogy ő már nem él. A telefonomban még mindig itt a száma – nem vitt rá a lélek, hogy kitöröljem… Bár felhívni már nem tudom, nem tudjuk, mindent megteszünk, hogy úgy dolgozzunk, mintha ő is itt ülne velünk a Gyerekasztalnál.

Gyurkó Szilvia