A munkacsoport tagjainak friss írásai gyermekvédelmi kérdésekről

Az elmúlt évben a Gyerekasztal Munkacsoport tagjai több írást közöltek gyermekvédelmi témákban. A Telexen Hortobágyi Cirill, Görföl Tibor, Gégény István, Dobszay Benedek és Pető Attila, a WMN-en Gyurkó Szilvia, a 444-en Urfi Péter publikált cikket. Ezeket egy-egy kiragadott idézettel ajánljuk, a nevekre kattintva olvashatók a teljes szövegek.

 

Görföl Tibor teológus

A katolikus egyházban elkövetett szexuális bántalmazások legkésőbb 2002 óta ismertek a nyilvánosságban: ekkor jelentek meg a Boston Globe-ban az első leleplező írások, amelyek hatására idővel közel 250 bűncselekményre derült fény. 2010-től Európában is egyre több helyen tártak fel bántalmazási eseteket, és idén Magyarországon is gyors egymásutánban váltak ismertté egyházi személyek által elkövetett szexuális visszaélések. Az esetek túlnyomó többségében férfiakra, katolikus papokra irányul a figyelem, akikhez képest a női elkövetők szinte teljesen háttérbe szorulnak.

 

Dobszay Benedek ferences szerzetes

Sokan úgy látják azonban, hogy a katolikus egyház – különösen Kelet-Európában – nem tesz eleget a gyermekekkel szembeni szexuális bántalmazások megelőzéséért és feltárásáért. Ezzel a kijelentéssel szemben lehetnek jogos ellenvetések. De az igaz, hogy miközben sok valós lépés történt már, a hazai katolikus közösség még nem járta be teljes elszántsággal azt az utat, amelyet mások (pl. Franciaországban, Írországban, Lengyelországban) már igen.

 

Pető Attila gyermekvédelmi aktivista

2015-ben felnőtt férfiként, erősebb lélekkel felmentem a prímási palotába és másodszor is elindítottam a vizsgálatot. Kiderült, hogy Balázs atyának az első bejelentésem óta eltelt közel másfél évtized alatt több fiatal áldozata is volt. Az akkor indított vizsgálat eredményeként az egyház 2016 őszén eltiltotta őt a papi hivatás gyakorlásától. Az egyház megmenthette volna ezeket a gyermekeket, de nem tette, inkább félrenézett.

 

Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát

„Iskolafenntartó szerzeteselöljáróként együttérzéssel és őszintén bocsánatot kérek valamennyi gyermektől, szülőtől és tanártól, akiket bármelyik intézményünkben sérelem, megalázás, bántalmazás ért” – ha visszaélési üggyel szembesülök, ezzel a gondolattal kell kezdenem az érintett közösségnek szóló üzenetemet.

 

Gégény István teológus, Szemlélek Alapítvány

Az a tény, hogy egyedül kísértem magyar akkreditált újságíróként ezt a püspöki szinódust, azt erősítheti a kívülállóban, hogy amilyen szépen hangzik ez a megújulósdi, annyira kicsi rá az esély, hogy az új fuvallatok idehaza is kifejtsék jótékony hatásukat. Pedig bármilyen ellentmondásosnak is tűnik, az a botrányhalom, ami most akkora mennyiségben borul a magyar keresztény vezetők nyakába, hogy alig győzzük követni a visszaélések híradásait, jó eséllyel a helyi megújulás előszele lehet.

 

Urfi Péter újságíró, 444

Bántó ostobaság lenne azt feltételezni, hogy a papok veleszületett módon hajlamosabbak a gyerekmolesztálásra, ahogy azt is nehéz elképzelni, hogy a társadalom nagy többségével szemben a püspököket jellemzően nem érdekli, hogy a csendes közreműködésükkel fiatal életek sorát törik ketté. Ha nem akarjuk elfogadni ezeket a magyarázatokat – és például én nem akarom –, akkor abból egyenesen következik, hogy vannak olyan rendszerszintű és/vagy specifikus tényezők, amelyek elősegítették ezeknek az abúzusoknak megvalósulását. Ami egyben azt is jelenti, hogy ezeken a hibákon lehet változtatni.

 

Gyurkó Szilvia gyermekjogi tanácsadó évértékelője

Nem volt olyan év, hogy ne lett volna aktuális téma a gyerekek helyzetével kapcsolatban, de tény, hogy még sosem fordult elő, hogy 11 hónapon keresztül gyakorlatilag gyerekvédelmi, gyermekjogi kérdések uralják a közbeszédet. Írhatnám, hogy soha nem volt még olyan könnyű dolgom, mint idén, de valójában erősen kétséges, hogy nem azt látjuk-e, mint Horatius meséjében, ahol vajúdnak a hegyek, és egy nevetséges egér születik a végén. 

Hatalmas ígéretek és bemondások hangzottak el 2024-ben a pedagógusokat, a gyerekvédelmet, a családtámogatásokat, meg úgy egyáltalán ezt az egész „gyermekbarát ország” mivoltunkat illetően, de ha úgy igazán közelről megnézzük a végeredményt, hát, mondjuk úgy, hogy marad bennünk hiányérzet.