Merjük észrevenni a bántalmazást!
Dobszay Benedek ferences szerzetes a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola gyermekvédelmi képzéséről.
Vámossy Erzsébet interjúja teljes terjedelmében ide kattintva érhető el a Magyar Kurír felületén, az alábbiakban részletet közlünk a beszélgetésből.
– Általában milyen bántalmazásokat vesznek észre a környezetükben?
– Amikor az Egyházban bántalmazásról beszélünk, szinte mindig az a sztereotip gondolat kerül elő, hogy papok követnek el szexuális abúzust mások ellen. Ugyanakkor nem ezzel találkozunk legtöbbször. Az intézményeinkben pedagógusaink, szociális munkatáraink, gondozóink folyamatosan fedeznek fel az általuk segített gyerekek körében olyan bántalmazást, amely a családban vagy saját korosztályos csoportjukban történnek, akár valós, akár online térben. Ugyanígy tapasztalnak kollegiális viszonyban történő határátlépéseket. Az elhanyagolásról még nem is beszéltünk, ami a jóléti környezetre nagyon jellemző. Ilyen például az, amikor egy jól szituált család nem akarja fejlesztésre vinni arra szoruló óvodás gyermekét, pedig ha nem kap korai fejlesztést, az elhanyagolásnak számít. Fontos, hogy ezeket a helyzeteket észrevegyük, találjunk eszközöket a megoldásukhoz, tudjunk segítséget nyújtani. Ezzel együtt
a határátlépések sajátos terepe az egyházi, intézményi, spirituális hatalomhoz kötött túlkapás vagy abúzus, amelynek sajátos dinamikája van.
Fontos felismerni, hogy ezen a területen mire kell odafigyelni, mi az, amit akár a papságra, egyházi életre való felvételnél, akár a hivatásban élők lelki egészségénél, egészséges személyiségfejlődésénél szem előtt kell tartani.
– Hogyan látja, mi az Egyház feladata ezen a téren?
– Kérdés, hogy az Egyház mint intézmény hogyan van jelen ezen a területen: elfedi az eseteket vagy felfedi, kezeli, vagy nem kezeli. Nagy szükség van az egyházi körben szolgálatot tevők, hivatásban élők vagy akár világi dolgozók lelki egészégének védelmére, hiszen azt látjuk, hogy az abúzusok egy része abból származik, hogy az emberek szétcsúsznak a saját személyiségükben. Kiégnek, kifáradnak, infantilizálódnak, megtorpannak kapcsolati rendszerük normális alakítási képességében. A bántalmazások, határátlépések sokszor ezeknek a tünetei, és egyáltalán nem csak a szexualitás terén nyilvánulnak meg. Ezeknek a problémáknak jele lehet akár anyagi kérdésekhez, ügykezelésekhez való hozzáállás, de akár egy egyházi személy magatartási stílusa, például, hogy előfordul-e verbális abúzus a kommunikációjában, elnyomja-e a munkatársait. Mi itt a képzés során nem akarunk senkinek semmit sem a fejére olvasni, nem akarunk ítélkezni, de szeretnénk, hogy aki erőt érez magában, azokkal induljunk el együtt, és merjünk gondolkodni ezekről a kérdésekről! Ezért is mondjuk, hogy a leglényegesebb a belső kultúra alakulása.
Sokan már mernek segítséget kérni, szembenézni a félelmekkel, elakadásaikkal, problémás működésmódjaikkal. Merjünk alakulni ezen a téren, mert eszköz van a kezünkben hozzá!
Ezek ráadásul nem csupán emberiek, mert az Úr kegyelmi eszközöket is ad. Ez a terület elsőre nagyon félelmetes, sötét és fájdalmas. A keresztet azonban a feltámadás követi. Ha hittel szembe merünk nézni ennek a területnek a drámájával, az különleges kegyelmek forrása lehet. „Legyetek a világ világossága! (Vos estis lux mundi)” – ez a felszólítása az Egyház egyik gyermekvédelemmel kapcsolatos dokumentumának. Úgy gondolom, ha jól van jelen az Egyház közössége ezen a területen, az képessé tesz minket arra, hogy az élet egyik fontos területén a remény jele és a világ világossága legyünk.
(Forrás: Magyar Kurír)