Az elmúlt évben a Gyerekasztal Munkacsoport tagjai több írást közöltek gyermekvédelmi témákban. A Telexen Hortobágyi Cirill, Görföl Tibor, Gégény István, Dobszay Benedek és Pető Attila, a WMN-en Gyurkó Szilvia, a 444-en Urfi Péter publikált cikket. Ezeket egy-egy kiragadott idézettel ajánljuk, a nevekre kattintva olvashatók a teljes szövegek.

 

Görföl Tibor teológus

A katolikus egyházban elkövetett szexuális bántalmazások legkésőbb 2002 óta ismertek a nyilvánosságban: ekkor jelentek meg a Boston Globe-ban az első leleplező írások, amelyek hatására idővel közel 250 bűncselekményre derült fény. 2010-től Európában is egyre több helyen tártak fel bántalmazási eseteket, és idén Magyarországon is gyors egymásutánban váltak ismertté egyházi személyek által elkövetett szexuális visszaélések. Az esetek túlnyomó többségében férfiakra, katolikus papokra irányul a figyelem, akikhez képest a női elkövetők szinte teljesen háttérbe szorulnak.

 

Dobszay Benedek ferences szerzetes

Sokan úgy látják azonban, hogy a katolikus egyház – különösen Kelet-Európában – nem tesz eleget a gyermekekkel szembeni szexuális bántalmazások megelőzéséért és feltárásáért. Ezzel a kijelentéssel szemben lehetnek jogos ellenvetések. De az igaz, hogy miközben sok valós lépés történt már, a hazai katolikus közösség még nem járta be teljes elszántsággal azt az utat, amelyet mások (pl. Franciaországban, Írországban, Lengyelországban) már igen.

 

Pető Attila gyermekvédelmi aktivista

2015-ben felnőtt férfiként, erősebb lélekkel felmentem a prímási palotába és másodszor is elindítottam a vizsgálatot. Kiderült, hogy Balázs atyának az első bejelentésem óta eltelt közel másfél évtized alatt több fiatal áldozata is volt. Az akkor indított vizsgálat eredményeként az egyház 2016 őszén eltiltotta őt a papi hivatás gyakorlásától. Az egyház megmenthette volna ezeket a gyermekeket, de nem tette, inkább félrenézett.

 

Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát

„Iskolafenntartó szerzeteselöljáróként együttérzéssel és őszintén bocsánatot kérek valamennyi gyermektől, szülőtől és tanártól, akiket bármelyik intézményünkben sérelem, megalázás, bántalmazás ért” – ha visszaélési üggyel szembesülök, ezzel a gondolattal kell kezdenem az érintett közösségnek szóló üzenetemet.

 

Gégény István teológus, Szemlélek Alapítvány

Az a tény, hogy egyedül kísértem magyar akkreditált újságíróként ezt a püspöki szinódust, azt erősítheti a kívülállóban, hogy amilyen szépen hangzik ez a megújulósdi, annyira kicsi rá az esély, hogy az új fuvallatok idehaza is kifejtsék jótékony hatásukat. Pedig bármilyen ellentmondásosnak is tűnik, az a botrányhalom, ami most akkora mennyiségben borul a magyar keresztény vezetők nyakába, hogy alig győzzük követni a visszaélések híradásait, jó eséllyel a helyi megújulás előszele lehet.

 

Urfi Péter újságíró, 444

Bántó ostobaság lenne azt feltételezni, hogy a papok veleszületett módon hajlamosabbak a gyerekmolesztálásra, ahogy azt is nehéz elképzelni, hogy a társadalom nagy többségével szemben a püspököket jellemzően nem érdekli, hogy a csendes közreműködésükkel fiatal életek sorát törik ketté. Ha nem akarjuk elfogadni ezeket a magyarázatokat – és például én nem akarom –, akkor abból egyenesen következik, hogy vannak olyan rendszerszintű és/vagy specifikus tényezők, amelyek elősegítették ezeknek az abúzusoknak megvalósulását. Ami egyben azt is jelenti, hogy ezeken a hibákon lehet változtatni.

 

Gyurkó Szilvia gyermekjogi tanácsadó évértékelője

Nem volt olyan év, hogy ne lett volna aktuális téma a gyerekek helyzetével kapcsolatban, de tény, hogy még sosem fordult elő, hogy 11 hónapon keresztül gyakorlatilag gyerekvédelmi, gyermekjogi kérdések uralják a közbeszédet. Írhatnám, hogy soha nem volt még olyan könnyű dolgom, mint idén, de valójában erősen kétséges, hogy nem azt látjuk-e, mint Horatius meséjében, ahol vajúdnak a hegyek, és egy nevetséges egér születik a végén. 

Hatalmas ígéretek és bemondások hangzottak el 2024-ben a pedagógusokat, a gyerekvédelmet, a családtámogatásokat, meg úgy egyáltalán ezt az egész „gyermekbarát ország” mivoltunkat illetően, de ha úgy igazán közelről megnézzük a végeredményt, hát, mondjuk úgy, hogy marad bennünk hiányérzet.

Dobszay Benedek ferences szerzetes a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola gyermekvédelmi képzéséről.

Vámossy Erzsébet interjúja teljes terjedelmében ide kattintva érhető el a Magyar Kurír felületén, az alábbiakban részletet közlünk a beszélgetésből.

– Általában milyen bántalmazásokat vesznek észre a környezetükben?
– Amikor az Egyházban bántalmazásról beszélünk, szinte mindig az a sztereotip gondolat kerül elő, hogy papok követnek el szexuális abúzust mások ellen. Ugyanakkor nem ezzel találkozunk legtöbbször. Az intézményeinkben pedagógusaink, szociális munkatáraink, gondozóink folyamatosan fedeznek fel az általuk segített gyerekek körében olyan bántalmazást, amely a családban vagy saját korosztályos csoportjukban történnek, akár valós, akár online térben. Ugyanígy tapasztalnak kollegiális viszonyban történő határátlépéseket. Az elhanyagolásról még nem is beszéltünk, ami a jóléti környezetre nagyon jellemző. Ilyen például az, amikor egy jól szituált család nem akarja fejlesztésre vinni arra szoruló óvodás gyermekét, pedig ha nem kap korai fejlesztést, az elhanyagolásnak számít. Fontos, hogy ezeket a helyzeteket észrevegyük, találjunk eszközöket a megoldásukhoz, tudjunk segítséget nyújtani. Ezzel együtt

a határátlépések sajátos terepe az egyházi, intézményi, spirituális hatalomhoz kötött túlkapás vagy abúzus, amelynek sajátos dinamikája van.

Fontos felismerni, hogy ezen a területen mire kell odafigyelni, mi az, amit akár a papságra, egyházi életre való felvételnél, akár a hivatásban élők lelki egészségénél, egészséges személyiségfejlődésénél szem előtt kell tartani.

– Hogyan látja, mi az Egyház feladata ezen a téren?
– Kérdés, hogy az Egyház mint intézmény hogyan van jelen ezen a területen: elfedi az eseteket vagy felfedi, kezeli, vagy nem kezeli. Nagy szükség van az egyházi körben szolgálatot tevők, hivatásban élők vagy akár világi dolgozók lelki egészégének védelmére, hiszen azt látjuk, hogy az abúzusok egy része abból származik, hogy az emberek szétcsúsznak a saját személyiségükben. Kiégnek, kifáradnak, infantilizálódnak, megtorpannak kapcsolati rendszerük normális alakítási képességében. A bántalmazások, határátlépések sokszor ezeknek a tünetei, és egyáltalán nem csak a szexualitás terén nyilvánulnak meg. Ezeknek a problémáknak jele lehet akár anyagi kérdésekhez, ügykezelésekhez való hozzáállás, de akár egy egyházi személy magatartási stílusa, például, hogy előfordul-e verbális abúzus a kommunikációjában, elnyomja-e a munkatársait. Mi itt a képzés során nem akarunk senkinek semmit sem a fejére olvasni, nem akarunk ítélkezni, de szeretnénk, hogy aki erőt érez magában, azokkal induljunk el együtt, és merjünk gondolkodni ezekről a kérdésekről! Ezért is mondjuk, hogy a leglényegesebb a belső kultúra alakulása.

Sokan már mernek segítséget kérni, szembenézni a félelmekkel, elakadásaikkal, problémás működésmódjaikkal. Merjünk alakulni ezen a téren, mert eszköz van a kezünkben hozzá!

Ezek ráadásul nem csupán emberiek, mert az Úr kegyelmi eszközöket is ad. Ez a terület elsőre nagyon félelmetes, sötét és fájdalmas. A keresztet azonban a feltámadás követi. Ha hittel szembe merünk nézni ennek a területnek a drámájával, az különleges kegyelmek forrása lehet. „Legyetek a világ világossága! (Vos estis lux mundi)” – ez a felszólítása az Egyház egyik gyermekvédelemmel kapcsolatos dokumentumának. Úgy gondolom, ha jól van jelen az Egyház közössége ezen a területen, az képessé tesz minket arra, hogy az élet egyik fontos területén a remény jele és a világ világossága legyünk.

(Forrás: Magyar Kurír)